Húsvéti hírlevél

BEKÖSZÖNTŐ
Mint egy pár rongyos cipőt...

A borítón látható kép a Pécs melletti tettyei Krisztus-szobrot mutatja. Különleges perspektívából és fényhatások mellett. Egy ott lakó ismerősöm azt mesélte, hogy az embernagyságú szobor egy püspöknek készült ajándékba valamelyik templomhoz. Amikor a magas rangú egyházi méltóság meglátta a torz alakot, a behorpadó mellet, a csontos térdeket, a túldimenzionált talpakat és a göcsörtös kezeket, állítólag azt mondta, hogy Krisztus nem lehetett ilyen ronda. Neki ez az alkotás nem kell. Így lett a Krisztus-szobor hajléktalan. Valaki azonban, aki az alkotást látta, szinte beleszeretett és azt szerette volna, ha mindenkié lehetne. Így került a város peremére, annak egyik legmagasabb pontjára, a Tettyére. Visszataszítóan vonzó, undorítóan szép, elborzasztóan felemelő. Csak így lehet róla beszélni.

Más. Mostanában kezdtem el hallgatni Rúzsa Magdi, a Délvidékről származó énekesnő dalait. A legnagyobb videó megosztó portálon találtam egy olyan felvételt, amelyen beszél az életéről. A film egyik jelentében az énekesnő ott ül a tehetségkutató verseny helyszínének betonos udvarán. Visszaemlékezik. És arról beszél, hogy milyen mélységes szegénységből érkezett akkor oda. Látta a többi versenyző milyen elegáns, csinos, jól szituált. Elszégyellte magát. És elment a kínai piacra, vett magának egy pár cipőt - „Hogy nekem is legyen valamim.” - mondja. És a riport közben egyszer csak előveszi azokat a piros, lejárt, kopott sport cipőket. Azt mondja örökké megőrzi őket, hogy soha ne felejtse el, honnan jött és milyen utat kellett megjárnia. És oda akarja adni a gyermekének is.

Ahogy kincsként szorongatta viseletes cipőit és könnyes szemmel rájuk borult, felvillant előttem a tettyei Krisztus-szobor. A nyomorúságba belecsavarodott alak, a fájdalmak férfia kampós ujjaival, a szenvedéseink ismerője behorpadt mellével és kificamodott vállaival. És újra elfogadtam, hogy ennek így kellett lennie. Egy valakinek meg kellett halnia ezért a világért. Hogy az élet ne haljon meg. Hogy lehessen felemelkedés a mélyből és újrakezdés a végből. Egy valakinek meg kellett halnia, hogy legyen egy kapaszkodó a semmi torkában. Hogy sírhassunk szabadon és kincsként nézzük rongyos cipőinket. Hogy el tudjuk választani azt ami igazán fontos attól, ami csak ideig-óráig jó. Egy valakinek meg kellett halnia, hogy értelme legyen a szenvedésnek, a görcsöknek és az értelmetlen halálnak. 
Nem kívánok mást magamnak Húsvétra, csak az, hogy úgy tudnám ölelni Krisztusomat, mint Rúzsa Magdi a régi, kitaposott kínai cipőit. Akkor tudnám, honnan jöttem. Tudnám azt is: mit kaptam. És meglenne bennem a vágy: soha ne felejtsek.

Percze Sándor, lelkész

„Ó, add Uram, hogy soha ne feledjem,
Hogy mi voltam, s hogy mivé lettem én,
Egész életemmel, lényemmel hirdessem:
Jézus él, benne mindig van remény!”

A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem belülről sugárzik kifelé, és Jézus ezt pontosan előre megmondta. Azt mondta: „Ne keressétek Isten országát úgy, hogy bárki is azt mondhassa, itt van, vagy ott van, mert Isten országa bennetek van, és köztetek van.” Ezért a húsvéti fény az emberi szívben és az emberi szívek között világít. És ha ott nem világít, akkor nincsen. Ha ott nem világít, akkor sötétbe borul a világ, és akkor elindulhatunk nyugodtan, és kereshetjük, és az üres sírtól a sötét sírig fogunk jutni.

Pál Feri atya 

Szentséges teste érettünk adatott, Halála életet hozott. ő ennél többet nem kínálhat nékünk, Erről mostan emlékezzünk! Irgalmazz, Úristen! Urunk, a te nagy szereteted Erre téged így kényszerített, Kiontott, szent véred Érettünk megfizetett. Irgalmazz, Úristen!
(Evangélikus Énekeskönyv 304. ének, 2. 3. versszak)

Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését?
(részlet)

Krisztus szenvedése megvigasztal

Mindeddig a nagyhétben jártunk és nagypénteket ünnepeltük. Most érkezünk húsvéthoz és Krisztus feltámadásához. Vigyázz, hogy ne tégy úgy, mint azok a bolondok, akik engedik, hogy bűneik szívükben mardossák és emésszék őket, miközben arra törekednek, hogy jócselekedeteik által vagy az elégtételek utáni futkosással, illetve a bűnbocsánat hajszolása révén bűntelenné váljanak, holott ez lehetetlen.

Te azonban vesd most már bűneidet magadról Krisztusra úgy, hogy erősen hidd: az ő sebei és szenvedései a te bűneid, és ő azokat hordozva megfizet értük, mert ”Isten minden bűnünket őrá vetette.” (Ézs 53,6). “Bűneinket maga vitte fel testében a keresztfára.” (1Pt 2,24). És “Isten őt tette bűnné értünk, hogy mi általa megigazultak legyünk.” (2Kor 5,21).

Azután emelkedj Krisztus szívén át egészen az Isten szívéig! Értsd meg, hogy Krisztus nem szerethetne téged, ha Isten nem akarná ezt örök szeretetével. Értsd meg, hogy Krisztus csupán Istennek engedelmeskedik, amikor téged így szeret. Így találhatsz rá az Isten jóságos atyai szívére, és – miként Krisztus mondja –, Krisztus által az Atya vonz magához téged. Így érted meg végül Krisztus mondását (Jn 3,16): “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…”. Ez nem mást jelent, mint hogy akkor jutunk el Isten helyes ismeretére, ha nem hatalma és bölcsessége felől közelítjük meg – hiszen ez rettenetes –, hanem jósága és szeretete felől. Ekkor szilárdulhat meg a hit és a bizalom, ekkor születünk újjá Istenben.

Keresztyénnek is csak azok nevezhetők joggal, akiket Krisztus neve és élete megragadott és bevont az ő életébe, miként Pál mondja: “Akik Krisztuséi, azok Krisztussal együtt megfeszítették testüket, annak minden kívánságával együtt.” (Gal 5,24). Mert Krisztus szenvedését nem szavakkal és nem jelképesen, hanem valóságosan kell átélni. Így figyelmeztet minket az ige: “Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsid 12,3), és “Amint Krisztus testben szenvedett, úgy kell annak megfontolásával felkészítenetek és megerősítenetek.” (1Pt 4,1).